Fogszabályozás

A szép, szabályos fogak elengedhetetlen kellékei igényes megjelenésünknek. A fogak szabálytalanságának számtalan oka lehet. Minél korábban fedezzük fel a kiváltó okokat,  annál nagyobb az esélye, hogy időben tudjunk lépni a szabálytalanság megszüntetéséért.

A  fogászat tudomány-területén  talán a fogszabályozásnál a leglátványosabb a fejlődés.  Évről évre olyan új technológiák jelennek meg, melyek még kíméletesebbé, hatásosabbá és tartósabbá teszik a fogszabályozással elérhető eredményeket.

A fogszabályozás megkezdése indokolt esetben gyermekkorban ideális, de a korszerű technológiának köszönhetően ma már a felnőtt fogszabályzás is reneszánszát éli. Igazi sikertörténet.

Ha Önt is zavarja, hogy fogai szabálytalanok, akkor konzultáljon fogszabályozó szakorvosunkkal, hogy milyen lehetőségei vannak a szabálytalanságok megszüntetésére.

Az AranDent rendelőjében  egy személyes konzultáció és vizsgálat során  feltérképezésre kerül az Ön fogainak aktuális állapota és egy fogszabályzó kezelési terv kerül felállításra.  Ebből egyértelműen kiderül majd az ön számára,  hogy mennyi ideig tart majd a kezelés és mennyibe fog az kerülni Önnek.

A konzultációra a +36 70 347 66 79 – es telefonszámon tud jelentkezni.

Várjuk Önt és családját szeretettel az AranDentben.

Gyermekkorban, fiatalon, felnőttként – Önnek minden esetben meg van a lehetősége arra, hogy szép és szabályos fogai legyenek – mosolyteremtő fogszabályozó eljárások az AranDent fogászati rendelőben

Mindannyian szép, szabályos és esztétikusfogakra vágyunk. Vannak közöttünk szerencsések, akinek ez megadatott, és vannak, akinek nem. De ez nem jelenti azt, hogy fel kellene adnunk a reményt és bele kellen törődnünk abba, hogy fogaink bármilyen okból is, de szabálytalanul állnak és ez minket zavar.

A fogszabályozás az elmúlt évtizedben olyan rohamos fejlődésen ment keresztül, hogy ma már szinte minden szabálytalansági problémára adekvát választ tud adni.

A döntés tehát egyedül az Ön kezében van. A kérdés csak az, hogy belefog vagy sem.

Hígyje el, ma már közel sem jelent akkora terhelést egy fogszabályozó készülék viselése, mint akár néhány éve vagy évtizede. Sőt egyenesen trendi lett a felnőttkori fogszabályozás, mert az az igényesség egyfajta mérőszáma, ha valaki felnőtt korban is egészségtudatos és hajlandó áldozatokat hozni fogainak hosszú távú épségéért.

A fogszabályozás minden életkorban megoldást jelent azoknak a lelki problémáknak a sikeres kezelésére is, amely abból a kisebbségi komplexusunkból fakadnak, hogy fogaink nem állnak szabályosan és éppen ezért mosolyunk nem esztétikus.

A fogak szabálytalansága azonban közel sem kizárólag esztétika kérdés, sőt elsősorban nem az. Gondoljon csak arra az élethelyzetre, hogy mennyivel nagyobb a szuvasodás esélye azoknál a fogaknál, amelyek a fogak torlódása miatt nehezen tisztíthatók. Azonkívül a szabálytalanságnak még az is az ára, hogy a fogak rágás közben aránytalan terhelésnek vannak kitéve és ezáltal sérülékenyebbé válnak.

Mit tehetünk tehát azért, hogy megőrizzük fogaink egészségét és visszanyerjük azok szabályos, esztétikus megjelenését:

  • Gyermekkorbanmég a fogváltás idején látogassunk el egy felkészült fogszabályozó szakorvoshoz, mert ebben az időszakban még sokkal kíméletesebb eszközökkel tudjuk elvégezni a szükséges korrekciókat
  • Fiatal felnőttkéntmár előtérben kerülőnek az esztétikai (hiúsági) kérdések, és bizony a későbbiekben igen sok lelki traumától kímélhetjük meg amúgy is terhelt korban lévő gyermekeinek, ha legalább fogaik szépek és szabályosak leszenek
  • Ha pedig ezekre Önnek nem volt lehetősége gyermekkorában vagy fiatal felnőttként, akkor, higyje el, hogy még most felnőttkéntsem késő. Sőt az igazán tudatos magatartás ebben az életkorban az, ha már most gondolunk idős korunkra, hogy megkíméljük magunkat a kellemetlen és olykor megalázó fogászati élethelyzetektől. Egyszerűen azzal, hogy már most gondoskodunk fogaink szabályosságáról és ezzel együtt azok arányos terheléséről.

Az AranDentben felékszült fogszabályozó szakorvos várja Önt, aki egy részletes vizsgálatot követően örömmel tájékoztatja az Önre vagy gyermekére váró optimális fogszabályozó lehetőségekről.

Fogszabályozó konzultációra a +36 70 347 66 79 -es telefonszámon tud kérni. Várjuk Önt és gyermekét szeretettel.

Hogyan történik a fogszabályozás az AranDent rendelőjében

A fogszabályozás egy kiváló lehetőséget jelent az Ön számára, hogy kíméletes módszerekkel állítsa vissza az egészséges egyensúlyi állapotot szájában és esztétikai szempontból is szabályossá, megnyerővé váljon mosolya.

Az AranDent rendelőjében felkészült fogszabályozó szakorvos végzi ezt a nagy szakértelmet igénylő beavatkozást 7 egyszerű lépésben:

  • A sikeres fogszabályozás első lépése az Ön egyedi igényeinek felmérése

A fogszabályozás nem csak esztétikai kérdés, de termesztésen tisztában kell lennünk azzal, hogy Ön milyen esztétikai elvárásokat támaszt a folyamattal szemben, hogy azoknak maradéktalanul eleget tudjunk tenni. Ehhez harmonikus együttműködésre van szükség páciens és kezelőorvos között. Ön megalkotja elképzeléseit, szavakba foglalja vágyait és ha arra orvos-szakmai szempontból lehetőség van, akkor fogszabályozó szakorvosunk feladata pedig az lesz, hogy ezeket formába öntse és összhangba hozza a fogak helyes funkciójával. Így lesz teljes az összhang és az együttműködés eredménye egy olyan mosoly, amely okot ad majd környezetének elismerésére.

  • A sikeres fogszabályozás második lépése a precíz tervezés

Ahhoz, hogy egy fogszabályozás sikeres legyen és Ön boldog legyen annak végeredményével kezelőorvosának alaposan meg kell tervezni a teljes folyamatot. Ehhez nélkülözhetetlen egy teleröntgen felvétel készítése, lenyomat vétel és fotódokumentáció készítés, melyek kielemzésével tud nekilátni kezelőorvosa a fogszabályozó készülék megtervezésének. A tervezés eredményét ezt követően megbeszéli Önnel és az elképzeléseit figyelembe véve közösen állítják majd fel azt a kezelési tervet, amely biztosítja a várt eredményt

  • A sikeres fogszabályozás harmadik lépése a fogszabályozó készülék kiválasztása

Egy fogszabályozással járó fogászati problémának több lehetséges megoldása is van, melyeket kezelőorvosa részletesen ismertet Önnel.  Ezt követően közösen kerül kiválasztásra a fogszabályozás módszere és a fogszabályozó készülék típusa, amely tökéletesen megfelel az Ön esztétikai elképzeléseinek és eleget tesz az anatómiai és orvos-szakmai szempontoknak is.

  • A sikeres fogszabályozás negyedik lépése az egyértelmű és értékarányos árajánlat

Az AranDent rendelőjében kiemelt hangsúlyt fektetünk arra, hogy Ön minden esetben pontos képet kapjon arról, hogy a teljes fogszabályozó folyamat során milyen beavatkozásokra lesz szüksége és az pontosan mennyibe fog Önnek kerülni.

Ennek eredménye egy olyan írásos kezelési terv lesz, amelyben pontosan látja majd, hogy milyen kezeléseket végzünk el az adott alkalommal és mennyit kell azért fizetnie. Egy több kezelésből álló fogszabályozó folyamatot Önnek nem kell egy összegben kifizetnie, minden esetben csak az elvégzett kezelését kell rendeznie, így a fizetés több részletben, több hónapon át történik majd, kezeléstől függően

  • A sikeres fogszabályozás ötödik lépése a készülék felhelyezése

Az Ön által elfogadott készüléket a közösen meghozott döntést követően a fogszabályozó szakorvos felhelyezi egy előre egyeztett időpontban. Ez a beavatkozás semmilyen fájdalommal nem jár.  Ezzel a lépéssel az Ön fogszabályozási folyamata sikeresen elindult

  • A sikeres fogszabályozás hatodik lépése a rendszeres aktiválás

Fogszabályozó szakorvosának rendszeres képet kell kapnia arról, hogy hogyan alakul a fogszabályozási folyamat, hogy minden a terveknek megfelelően haladjon. Éppen ezért a fogszabályozó készüléket rendszeres időközönként aktiválni kell. Ez a kezelés általában havi gyakoriságú.

Ennek keretében, kezelőorvosa megvizsgálja az elmúlt időszakban elért eredményeket, a fogak mozgását és a tervekhez igazodva finom hangolja a fogszabályozó készüléket a további eredmények sikeres elérése érdekében

  • A sikeres fogszabályozás hetedik lépése a fogszabályozó készülék eltávolítása

A kezelési folyamata végén, a kitűzött anatómiai és esztétikai cél elérését követőn kezelőorvosa eltávolítja a fogszabályozó készüléket, mert annak már nincs további funkciója. A fogak visszarendeződésének megakadályozása érdekében egy retenciós készüléket rögzít a fogak nyelv felőli részére. Szükség esetén éjszakai sín alkalmazására is sor kerülhet.

Ezzel az Ön fogszabályozó folyamata elkészült és ettől a pillanattól kezdve már élvezheti is annak minden előnyét.

Ismerje meg Ön is a fogszabályozás varázslatos világát

Jöjjön el egy fogszabályozás konzultációra az AranDentbe felkészült szakorvosunkhoz és itt mindent megtudhat arról, hogy hogyan szépülhet meg mosolya és állhat vissza egy egyensúlyi állapot szájában a fogszabályozás segítségével. Ez a konzultáció kötelezettséggel nem jár Önnek, de megtermeti annak a lehetőségét, hogy szép és szabályos fogai legyenek.

Hívja fel ügyfélszolgálatunkat és kérjen egy fogszabályozás konzultációs időpontot az AranDent rendelőjébe. Telefonszámunk:

Hívja fel ügyfélszolgálatunkat és kérjen egy fogszabályozás konzultációs időpontot az AranDent rendelőjébe. Telefonszámunk: +36 70 347 66 79

Várjuk Önt szeretettel.